Marco Rossi értékelte a németek elleni vereséget
Három nap és Bosznia ellen játszunk, ennek lesz pszichológiai aspektusa is, ugyanis ha nem tudunk erre reagálni, akkor mindenkinek el kell tűnnie a színről, ez teljesen világos.
Nem tudtam sok mindent mondani a játékosoknak az öltözőben. Az első félidőben versenyképesek voltunk, jól teljesítettünk, persze voltak hibáink, a presszing irányába elmozdultunk, és ezért maradtak üres helyek, amiket kihasználtak a hazaiak. A második félidőről felesleges bármit is mondai, mert ha valaki 45 perc alatt négy gólt kap mindenféle reakció nélkül, az magáért beszél. Azt a félidőt teljesen el kell felejteni. Az 5-0 egy szégyenteljes eredmény, szégyellnünk kell magunkat, a fiúk ezt teszik, és én is. Az első felelős ugyanis mindig az edző. A második félidőben egy párharcot sem nyertünk, számtalanszor eladtuk a labdát, még akkor is, ha nem kényszerítettek erre rá minket. A szünetben azt tettük, amit mindig is szoktunk, arra a 2-3 dologra fókuszáltunk, amit megtehetünk a második félidőben, de a 2. gól után eltűntünk a pályáról, és ez elfogadhatatlan, főleg ha magyar címeres mezben játszol.